29 Oct 2009, 22:40
Óriási izgalmak! Következzen az első tíz helyezett! mindegyikről lejátszok egy számot, és annyi idő alatt kell majd írnom az albumról, amolyan matula mixtape-esen.
10. The Long Blondes - Someone To Drive Home
Hát mit mondjak, nem sokáig kellett hallgatni ezt az albumot, hogy megkedveljem, egyszerűen imádom a hangulatát, Kate Jackson pedig nálam egészen biztosan benne van a három legjobb csajban aki a kétezres években popzenéhez nyúlt. Talán a Giddy Stratospheres a kedvencem az egészről, a klippel együtt meg főleg, na az valami elképesztő jól sikerült. És mint ahogy már egyszer megírtam a nagysikerű Blip FM csatornán, a kedvenc részem az, amikor azt énekli, hogy: There’s a train at the station, it’s leaving this morning. Fantasztikus!
9. The Libertines - The Libertines
Még régen, amikor belekezdtem a zenegyűjtésbe, a Strokes volt a legelső hatások egyike. Elkezdtem ugye kritikákat olvasni, és írtak erről a Libertines nevű bandáról, hogy mennyire hasonlít a Strokesra, az Interpollal egyetemben. Na már most, én ebből úgy gondoltam 14 évesen, hogy biztos ilyen nyúlós szar bandák ezek, én ugyan nem fogom meghallgatni őket. Aztán egy barátom mutatta egy hosszú buszos utazás során, és szinte az első hangba beleszerettem a Can’t Stand Me Nowból. Ja, és sokakkal ellentétben szerintem ez az album zsírabb, mint a debütáló.
8. Art Brut - Bang Bang Rock & Roll
EDDIE ARGOS A 2000-ES ÉVEK LEGNAGYOBB FIGURÁJA! Őket ugye idén láttam a Volton, megérte azt a 400 kilométert. Az albumról meg annyit, hogy annak idején azért is bírtam nagyon, mert azon alkotások egyike volt, amelyekben szinte mindent sikerült megértenem az angol szövegekből, köszönhetően a beszélgetős énekstílusnak. Az azóta készült produkcióikkal sincs különösebben semmi bajom, nagy rajongójuk vagyok, de ezt a színvonalat egyik sem volt képes hozni.
7. Brian Wilson - Smile
Itt most bajban vagyok. Először konkrétan ki akartam őt zárni a versenyből, mondván nem lenne fair Brian Wilsont versenyeztetni úgy egyáltalán akárkivel, de aztán elvetettem ezt a lehetőséget, és beneveztem őt is. Tudván, hogy ugye a Pet Sounds méltán kiérdemli az Életem Lemeze címet, talán meglepő ez a hetedik hely, de a Smile csak ennyire volt képes. Lehet, hogy mégiscsak ki kellett volna zárnom?! Sajnálom, MESTER :(((((
6. The Tough Alliance - A New Chance
BULIZÁS VAN! Annyi, de annyi buliban hallottam már a lemez slágereit, szerintem ha választani kellene egy Popméter Indulót, mindenképpen a First Class Riot lenne az. Egyszerűen nem tudok betelni az egésszel, hogy az Istenben lehetett ilyen perfekt poplemezt írni?
5. Albert Hammond Jr. - Yours To Keep
A nagy bulizás után nyugodjon meg mindenki, és vegyük elő ezt a gyönyörű lemezt. Talán a Rúgd Ki A Lekváron olvastam róla először, és 2006 őszének legmeghatározóbb élményévé nőtte ki magát ifjabb Albert Hammond albuma. Itt halkan elárulom a kedves közönségnek, rengetegszer hallgattam ezt lelki vívódásaim közepette, na meg rengeteg magányos biciklizgetés jut eszembe róla most hirtelen. A borítója is nagy kedvencem, régen, amikor még sokat messengereztem, ki volt rakva profilképnek, hadd lássák hogy milyen Elmélyült Műkedvelővel társalognak, értitek!!! Zárójelben megjegyezném, hogy épp pár hete láttam meglepődve, hogy az amerikai verzión még szerepel +2 dal (Postal Blowfish, Well…All Right), na azok NEM JÓK, én a UK verzión nőttem fel, srácok.
4. of Montreal - Hissing Fauna, Are You The Destroyer?
Sokáig azt gondoltam, simán ők lesznek az elsők, de végül a dobogóról is lecsúsztak, megjegyezném ám Mezey tésztadoktort idézve, nüanszok döntöttek! Itt értsd azt, hogy a lemez vége nem tökéletes, hanem csak simán kiváló. Talán az évtized koncertélményét is nekik köszönhettem tavaly a lengyelországi OFF-on (bár nagy a verseny a szigetes Madnessel), amikor megszólalt a Heimdalsgate Like A Promethean Curse, rázott a hideg, baszki! Amúgy őrült jó arcok, mondanom sem kell, ott élőben vágatta le az énekes a bajszát :DDDDDDDD
3. The Strokes - Is This It
A lemez, amely elindított egy bizonyos úton, amelyet egyesek zenebuzulásnak neveznek. 2004 tavaszán láttam a Reptilia klipjét a német MTV-n, és értitek, addig fogalmam sem volt erről az új rock forradalom szarságról, de valamiért egyből beleszerettem a gitárhangzásba. Emlékszem, amikor kölcsönadtam az Is This Itet másolt kazettán maUgly barátomnak, annyit azért tudtam mondani az albumról, hogy “britpop”. Nyugtassatok meg, azért sokkal nem találtam mellé! Még annyit, hogy tavaly hosszú idő után megtaláltam ezt a kazettát, és beraktam édesanyám autójába (amely csak kazettaszalagot játszik le). Na képzelhetitek, a bulizás enyhe kifejezés arra, mi folyt a kormánykerék mögött!
2. Interpol - Turn On The Bright Lights
Először csak télen voltam hajlandó Interpolt hallgatni, valahogy nem éreztem úgy, hogy passzolna a nyárhoz. Aztán amikor kihozták júliusban(?) az Our Love To Admire-t szafaris borítóval, a feltételezésem teljesen bebizonyosodott, nem is akart igazán működni nálam igazán a lemez. Viszont: a Turn On The Bright Lightsot csak egyetlenegy lemez előzi meg a kétezres évekből, és hát mondjuk ki, meg is érdemli ezt a helyezést. Emlékszem, még Interpolos pólót is nyomtattam magamnak, az általános menőség fokozása céljából! Ha elfogadtok egy ajánlást tőlem, hallgassátok sokat síelés közben is, őrült jó móka, hatalmas hegyek, havas lejtők, kell még valami?
1. Franz Ferdinand - Franz Ferdinand
Szar vagy, Colbas! Nincs ízlésed! A Franz Ferdinand, mint az Évtized Lemeze? Ne viccelj!
Pedig így van. Ők voltak az a zenekar, amelynek évekig szinte minden rezdülését figyeltem, rajongói oldalakon lógtam, egyszóval töltöttem mindent mint a gép. A Matinéé klipjét láttam 2004-ben az MTV-n, először csak simán meglepődtem, mi ez a hülye név, aztán hogy mi ez a hülye mozgás, ilyesmi. Utána megszereztem a lemezt is, és erősen gyanítom hogy pl. a Jacquelinenál nem létezett jobb nyitódal ebben az évtizedben, bár még nem volt időm ilyeneken gondolkodni.
Magán a produkcióikon kívül is rengeteg mindent köszönhetek nekik, ugyanis azzal hogy kutattam, milyen hatások érték őket, rengeteg jó bandát megismertem (az Orange Juicért és a Monochrome Setért örökké hálás leszek a franzferdinand.orgnak). Láttam őket kétszer élőben, akkor sem kellett csalódnom (bár az egyik a 2006-os volt, ami ugyebár nem aratott osztatlan sikert a zenebarátok közösségében - nekem életem első szigetes koncertje volt, már csak ezért is emlékezetes marad).
Máig tartom azt a véleményemet róluk, miszerint még nem sikerült hibázniuk ebben az évtizedben (a Tonighttal SEM!), jó arcnak tűnnek, király klipeket csinálnak (mondjuk az újak már felejthetőek), meg úgy általában jó érzékkel nyúlnak a pophoz, SZÓRAKOZTATNAK, így nagybetűvel. Nekem meg nem kell ennél több, talán majd a következő évtizedben ráérek komolykodni.
