Biography

A zenekar a jelenlegi felállásban 2000. január 2-ától játszik együtt, ekkor került be az új gitáros, Tóth István.
Ezután már februárban felvételre került az első közös demo Törv. védve címmel, házi körülmények közt, ami meg is hallatszik a nyolc szám minőségén. A felvételhez készült borító, kazettán és cd-n főleg ismerősök, haverok közt került “terjesztésre”, valamint néhány rockzenei újsághoz, fanzinhez lett elküldve, majd koncertek következtek vas megyei városokban (Szombathely, Körmend, Sárvár). Ezután a zenekar aktivitása minimálisra csökkent, mivel a basszusgitáros májusban Kőszegről Budapestre költözött, majd szeptemberben elkezdte letölteni 15 hónapos polgári szolgálatát.
2001 végén ismét néhány koncert, új számok írása, majd (miközben a gitáros is Budapestre költözik) 2002. február 2-án és 3-án egy újabb, 6 számos demo rögzítése történik meg, most már stúdióban, jó minőségben, Dombi Bertalan segítségével Szombathelyen. Az anyag címe Hat lett, csak cd-n, fekete-fehér fénymásolt borítóval kerül terjesztésre főleg koncerteken. Ez eljut az összes kisebb-nagyobb rock/punk zenével foglalkozó magazinhoz, fanzinhez, internetes oldalhoz, ahol túlnyomó többségben elismerően nyilatkoznak az anyagról. Az év második felében koncertek következnek ismert és kevésbé ismert zenekarokkal, és megtörténik az első élő rádióbeszélgetés a zenekarral a Szombathelyi Rádióban. A Hangász (www.hangasz.hu) zenei portál ártal kiírt szövegíró tehetségkutató versenyen a 24 szövege elviszi a kategóriájának fődíját, és a különdíjat.

Edited by [deleted user] on 27 May 2007, 21:15

All user-contributed text on this page is available under the Creative Commons Attribution/Share-Alike License.
Text may also be available under the GNU Free Documentation License.

Factbox

Generated from facts marked up in the wiki.

No facts about this artist

You're viewing version 1. View older versions, or discuss this wiki.

You can also view a list of all recent wiki changes.

More Information

From other sources.

Links