Miskolci Ütősök
86 plays (5 listeners)
A Miskolci Ütősök egykori általános zeneiskolás ütősökből alakult még a kilencvenes évek végén. A kamarazenélésben összeszokott tagok az idő haladtával sem adták fel a muzsikálást, s az 1999 - ben megrendezett váci ütős találkozón elért szép eredmények után 2003. - ban már önálló felnőtt zenekarként működött tovább.
Évi átlag 40 - 50 hazai koncert után több külföldi meghívásnak is tettek már eleget, megfordultak többször Németországban, Szlovákiában, Lengyelországban és kétszer a franciaországi FIMU fesztiválon is. 2005 - ben Miskolc Város Nívódíját kapta a zenekar, majd 2006 - ban a Miskolci Gyémántok díjat is kiérdemelték. Budapesten és Miskolcon egyaránt rendeztek már önálló esteket is.
Több cd felvétel van már a hátuk mögött. Legutóbbi, hivatalosan első albumuk 2006 - ban jelent meg. A zenekar 2009 - ben lesz tíz éves, mikor is új albummal és önálló koncertsorozattal várják majd az érdeklődőket.












