Hangmás Jaffa CoolTour Club
Saturday 10 December 2011

Upload poster

Hangmás

hammer of gods

Past event
Saturday 10 December 2011
Dec 10
Ismét Egerben koncertezik a hazai indie-szcéna két ismert zenekara, a Hangmás és a Hammer of Gods!

Korábbi fellépéseik alkalmával a városban már mindkét banda bizonyította, hogy külön-külön, önállóan is képesek felkelteni az egri fiatalok érdeklődését, így műsorukat már akkor is szép számú közönségnek adhatták elő. Ez minden bizonnyal december 10-én sem lesz másképp, annál is inkább, mivel a két zenekar egymást követően áll majd a Jaffa klub emeletének pódiumára!

Elsőként a budapesti Hammer of Gods tölti majd be a teret hangos zajfüggönyeivel a cipőbámulósabb gitárzenéket kedvelők örömére, majd a Hangmás zenekar mutatja be harmadik, Ragadozó című nagylemezét az őket fémjelző energikussággal, hogy a szeretett egri közönség party zombiként lepje majd el a robbanékony táncteret.

A koncerteket követően az Egerben már szintén számos alkalommal táncoltató Lamantin brigád viszi majd tovább az est lendületét a Popméter bulifelelőseivel kiegészülve.

Úgyhogy hipszterlányok, indie-huszárok készüljetek, az ünnepek előtt ennél nagyobb buli úgysem vár Rátok!

A belépő mindössze 500 HUF, mellyel kizárólag a meghívott fellépőket támogatjátok.
Share this event:

Photos

Loading photos…

Tag your photos on Flickr

Showcase your pics for this event by tagging them on flickr.com with this machine tag:

Flickr

Shoutbox

Leave a comment. Log in to Last.fm or sign up (it’s free).

Did you go?

Loading…
Loading…

Reviews

No one’s reviewed this event yet.

Review this event

Related Events

see more

Recent Activity

  • tojastanc is going to Hangmás at Jaffa CoolTour Club. December 2011
  • jovi89 is going to Hangmás at Jaffa CoolTour Club. December 2011
  • loczy is going to Hangmás at Jaffa CoolTour Club. November 2011
  • tesom is going to Hangmás at Jaffa CoolTour Club. November 2011
  • boktm is going to Hangmás at Jaffa CoolTour Club. November 2011
  • GaborBela is going to Hangmás at Jaffa CoolTour Club. November 2011
  • mauglyhapek is going to Hangmás at Jaffa CoolTour Club. November 2011
  • senkise is interested in Hangmás at Jaffa CoolTour Club. November 2011
  • gasztro is going to Hangmás at Jaffa CoolTour Club. November 2011
  • norbibacsi is going to Hangmás at Jaffa CoolTour Club. November 2011